voynich0.jpg

A 15. század elején írt, zavarba ejtően rejtélyes, már-már bizarrnak tűnő dokumentum számtalan felbecsülhetetlen értékű rálátás megértéséhez ad kulcsot világunkról és az emberiség igazi valójáról. A probléma viszont ott kezdődik, hogy bizonyos csoportok nem akarják, hogy a köznép kezére kerüljenek ezek az információk.

voynich1.jpg

A Wikipédia és a többi hasonszőrű, befolyásolt weboldal azt állítja, hogy a több ezer kutató, nyelvészek és kódtörők akik a dokumentum megfejtésén dolgoznak, eddig még nem jártak sikerrel. Ez azonban nem igaz. A megfejtése valóban nehéz, de nem lehetetlen, és sokan rá is bukkantak a megoldásra.

voynich2.jpg

Ez lett a vesztük.

A következő sorok bizonyára sokakat meghökkentenek majd, de én hiszem, hogy az igazságnak ki kell tudódnia.

A kézirat megfejtéséhez az ómagyar nyelv a kulcs!

Igen, kedves Olvasó, nem értette félre. Ez azt feltételezteti, hogy a kézirat egy, illetve több magyar tollából származik! Nem oszthatok meg mindent amit tudok a saját, és tulajdonképpen maga az emberiség biztonsága érdekében sem, de annyit elmondhatok, hogy a magyar eredetű szöveg körülbelül 80%-a herbáliára, azaz egyfajta gyógynövénymágiára alapozza magát.

voynich3.jpg

Amikor azt írom, hogy "gyógynövénymágia", nem valami modern orvostudomány előtti gyógyítói praktizálásra kell gondolnunk. Mint tudjuk, a gyógynövényeknek rengeteg tulajdonsága van, meglepően hatásosak a testre és az agyra/lélekre egyaránt.

Úgy tűnik, van egy eddig fel nem térképezett, harmadik dimenziójuk is, miszerint indirekt módon másokra is hathatunk velük, akár pozitívan, akár negatívan, már a szobánk magányából is...

voynich4.jpg

Bővebben a Voynich-kéziratról, pontosabban a tények mindenki által elérhető változatáról.

Azzal, hogy ezt a blogot olvassa, az igazság egy jelentős része már szinte a kezében is van. Ne hagyja, hogy ez a lehetőség homokként peregjen ki az ujjai közül. A többségben az erő. Minél többen tudnak a blog létezéséről, annál kevesebb az esélye annak, hogy letörlik és végleg eltüntetik az írásaimat az internetről. Ezért kérem azt, hogy ossza meg ismerőseivel, amíg még nem késő. A kérdés csak az; Ön készen áll az útra?

Szerző: eltitkoltigazsag  2014.05.31. 09:50 Szólj hozzá!

Címkék: igazság mágia megfejtés gyógynövény kézirat herbália eltitkolt voynich Voynich-kézirat megfejtett

süti beállítások módosítása